2016. december 22., csütörtök

Három jó tanács (nem csak kezdőknek):

Három jó tanács (nem csak kezdőknek):

Első:  SOSE használj 3 részes lábvasat

Második: SOSE legyen rajtad szar kesztyű a pajzs alatt

Harmadik: SOSE használj rosszul méretezett sisakot 

Három részes lábvas: 

Különálló combrész és kis térdkupak, lábszárvas. Mind külön fölkötve, lazán a jó mozgás érdekében. Relatív olcsó, könnyen lehet benne mozogni, futni, rúgni stb. Mi vele a baj?

Harc közben nagyon fontos, hogy a térd stabil legyen, és ne csak az ütésektől legyen védve, de a különböző oldalról jövő erőhatásokkal szemben is.

Az elmúlt két évben négy nagyon hasonló sérülést is láttam edzéseken. Mind a négy esetben a következő hasonlóságok voltak:

- A harcosok 30 fölött voltak (tehát gyengébb/sérülékenyebb ízülettel és ínszalaggal rendelkeztek)
- Mind a négyen gáncsolás közben sérültek meg
- Mind a négyen 3 részes lábvasban voltak

Mikor az ellenfelük belépett a lábuk mögé és átbillentette őket a saját lábán, mind a négy esetben a térd megfeszült, a lábvas pedig hagyta, hogy oldalra mozduljon a lábszár, és túlfeszítse az ínszalagokat. 

Volt, aki megúszta egy komolyabb húzódással, de volt, akinek szakadt a szalagja.

A mai napig az a véleményem, hogy ha megfelelő a páncél, akkor ezek a sérülések megúszhatóak lettek volna! 

Miért jobb a klasszikus, rákozott két részes lábvas? 

A térdkupak felső része rögzítve van a combrészhez, illetve lefelé is folytatódik, és rálóg a lábszárra. A szíjak rögzítése után gyakorlatilag sínbe helyezi a lábat és csak minimálisan engedi oldalra elmozdulni a lábszárat.

Ne ez legyen, az a rész a páncélunkon ahol spórolni akarunk! 

Mit tehetünk még, ha elakarjuk kerülni a sántítást és a sérülést?

Kezdjünk el célirányosan foglalkozni a térdünkkel, és az azt körülvevő izmokkal. Legyen edzésben a lábunk! (hetente guggolásokat és kitöréseket végezni, „szárazon” gyakorolni a földreviteleket stb.)

Kesztyű a pajzs alatt:

Sajnos elég gyakori hiba a kezdők között az, hogy azt hiszik, hogy a pajzs mögött biztonságban van a
kezük.

1.: A pajzs mögötti kéz is támadható!  Amit pedig meglehet ütni, azt meg is fogják ütni.
2.: Még 1v1 alatt is lehet kapni bal kézre, csoportos bunyóban ahonnan egyszerre több irányból is üthetik az embert meg pláne.

Emiatt fontos, hogy a bal kezet is jó minőségű kesztyűvel védjük. Egy sima bőrkesztyű nem elég!

A versenyző kezét nem védte se lemez se tömés. A kard csontig "bevágott". 

Komolyabb összecsapáskor (pl verseny, vagy ha sok a szálfegyveres edzésen) egy bélelt kesztyűnél komolyabb védelemre van szükség.

A sérülést egyszerű elkerülni: Pajzs alá is kell páncélkesztyű!

Megfelelő méretű sisak:

A sisakok kialakításánál nem csak az anyagvastagságra kell figyelni. 
(Sima lágyacél sisakoknál a 2,5 mm a minimum ami ahhoz kell, hogy a saját lábunkon tudjuk elhagyni az arénát!)

A harangnak elég nagynak kell ahhoz lennie, hogy egy vastag sisakbélés aláférjen, illetve a fejtetőn legyen még elég hely a sisak és a sisakbélés között is, ha esetleg átszakadna a lemez. (Emiatt kötelező a lengőbélés)

Nem véletlen, hogy külső szemlélők számára meglepően nagy sisakokat szoktunk használni buhurtra.

Gyakori a dupla bélés, a rátétek homloknál és a többi kényesebb résznél.

Az újfajta Ekoni-s fejgambezonok már elég vastagok szoktak lenni, DE fontos tudni, hogy az állandó nyomástól, és izzadságtól minden bélés tömörebb és vékonyabb lesz emiatt egy idő után elkerülhetetlen a tuning. 

Fontos, hogy a sisak rendelésekor MINDIG tájékoztassuk a kovácsot arról, hogy mire kell a sisak!

A másik nagyon fontos tudnivaló a sisakoknál, hogy a vizor nem lehet túl közel az archoz! 

Ha nagyobb ütés éri a sisakot, akkor az minimálisan de mozogni fog a fejünkön. Emiatt ha a vizor túl közel van az ember arcához akkor könnyen megütheti azt.

A vívó arcához túl közel volt a sisak. A verseny végére annyi ütés érte az arccsontját, hogy csúnyán bedagadt a fél arca.  

Nem véletlenül hatásos a pajzs éllel való ütés, hiszen ha az embert állba vágja a saját sisakja, akkor ugyan úgy megszédülhet tőle, mintha ököllel kapott volna egyet a csupasz állára. Az orr ugyan így sérülhet/törhet el.

A jó vizor: 

Lelóg áll alá, hogy védje a torkot is.
Kellően íves, hogy se az orrot se a torkot ne üsse meg.
Elég rés van rajta a levegőnek ;)

Ádám
 
2016. október 3., hétfő

Inkey Gáspár Történelmi Vívóverseny

Október 1.-én megrendezésre került az első Inkey Gáspár Történelmi Vívóverseny Iharosberényben.

Pár sorban szeretném összefoglalni a versenyt a saját szemszögemből.
 
Maga a verseny elég régóta tervben volt már, idén végre zöld utat kapott a torna és a helyi csapat el kezdhette a szervezést. Hála Istennek rám ebből, csak némi papír és online munka hárult, viszont ez sem könnyítette meg magát a felkészülést a viadalra.

A nyár mindig problémás ilyen szempontból, de az idei kifejezetten rossz időszak volt, mivel egy ideiglenes kiállítás miatt lassan 2,5-3 hónapja nem tudunk edzéseket tartani így csak a rendezvényeken tudtam újra és újra felrázni magamat.
 
Ennek ellenére bíztam a srácaimban és magamban is, hogy, jó eredményeket fogunk elérni. Sikerült :)

Iharosberény nagyon szép község, és minden évben megrendezik a Berényi Gesztenye Fesztivált. Ennek keretében rendezhettük meg magát a vívóversenyt a helyi kastély kertjében.

A Bandérium Hungarorum kitett magáért. A karám profi volt és erős, körbe felhúztak egy miniatűr katonai tábort is. Külön kitettek promó anyagokat, és ami a legjobb, végig közvetítették a versenyt facebookon keresztül!

672 néző és 2208 elért ember

14 harcos nevezett szerte az országból! 

Szolnokról, Szentesről, Szegedről, Dombóvárról és Pestről is érkeztek résztvevők. Jó volt látni, hogy ennyi helyről aktivizálták magukat az emberek még így a szezon végén is.

Egyetlen bánatom az volt, hogy a kaposvári csapatok közül senki sem jött el, pedig helyileg nekik lett volna a legközelebb a verseny. 

Szinte minden csapatban voltak új emberek, ez is nagyon pozitív volt. Fontos hogy minél többen űzzük ezt a remek sportot!

Ezzel a versennyel elértük, hogy az ország keleti, nyugati és középső részében is lehetőséget tudtunk nyújtani azoknak akik buhurtozni akartak.

A küzdelmek körülbelül 11. órától kezdődtek, egy gyors szabályismertetést követően.

Első körben három (két 5 és egy 4 fős) csoportban küzdöttek meg a harcosok, a körmérkőzések után a két nagy csoportból az első három, a kisebbik csoportból pedig az első kettő helyezett jutott tovább az első 8 közé.

Mivel öt harcossal neveztünk a versenyre emiatt elkerülhetetlen volt, hogy már az elején összekerüljenek a csapattársaim de szerencsére így is négyen bejutottak a következő körbe.

A csoportokban szépen megvolt az egyensúly, egyikben sem volt túl sok veterán, vagy éppen túl sok kezdő harcos.  

A következő körökben már egyeneskieséses rendszer volt, és pechünkre pont bekaptunk egy Lupus- Lupus meccset de ez sem állította meg a csapatot. Az első négy közé hárman is bejutottunk a csapatból.

A bronz meccset Marton Ferenc és Szabó Richárd csapattársaim „játszották” le amiből Fecó került ki győztesül, míg Ricsi elnyerte a negyedik helyet ÉS e mellé a legjobb kezdőnek járó díjat is.

A döntőbe Kendrei Zsolttal kerültem össze( Hóllószárny Lovagrend- Szeged) akivel piszkosul szoros meccset vívtunk. 

Rettentő taktikai hibát vétettem, ő pedig sikeresen altatott az ezt megelőző meccsek alatt.

Egy már kifáradt harcosra számítottam, aki ellen elég lesz tartani a távolságot, és inkább a kontrákra építeni. Pont emiatt nem ütőpajzsot kaptam fel, hanem nagy címerrel léptem be a ringbe. Tévedtem.

Az első szakaszban volt egy kis szemezés, pár vágás majd Zsolt az első pár találat után lerohant és mivel ütni nem, csak eltartani tudtam magamtól, nem igazán sikerült megtörnöm a lendületét. A meccs középső részét hozta. Az utolsó szakaszra alább hagyott a lendület és sikerült visszaszereznem a nekem kedvező távolságot és vágáskombinációkkal behoznom a lemaradást.

A meccs végén nem tudtam mi lehet az állás, őrült egy hajtás volt! 
Józsa Tibor mondta be a pontokat. 

28-30! 
Majd egy hosszabb szünet után pedig kimondta a győztes nevét. Egy ilyen mérkőzés után jó érzés volt a saját nevemet hallani a szájából!

Ezúton is szeretnék gratulálni az ellenfelemnek!

A díjak nagyon színvonalasak voltak. Ezt sem aprózták el a bandériumos srácok.
A legsikeresebb kezdő egy bucklerrel, a harmadik helyezett egy vasaltszélű ütőpajzzsal, a második egy címerpajzzsal míg az első egy karddal lett gazdagabb. 

Mivel az első mérkőzésemen sikerült egy újabb kardot eltörnöm, emiatt nagyon örültem ennek a szépségnek :)
 
Hiszem, hogy nem csak a nyeremények, de a társaság, a rengeteg megszerezhető tapasztalat is ösztönzi a harcosokat hogy, minél több versenyen vegyenek részt. Ez a hétvége is tele volt tanulságos meccsekkel amik minden versenyzőnek csak az előnyére válhatnak! ( Ezekről egy másik poszt alatt írni is fogok) 

Lezárásként még szeretném kiemelni a bírói munkát. A pontozásért Józsa Tibor, Billege Dániel, Erdős Sándor és Szolnoki István felelt, a főbírói szerepet pedig Oroszi Bálint látta el testi épségét nem kímélve 8). Mind az öten nagyon profin és gördülékenyen vezették végig a versenyt bármiféle váltás, vagy külső segítség nélkül. Pedig több min 30 mérkőzésről beszélünk! Szép volt fiúk!

A sérülteknek minél gyorsabb gyógyulást kívánok, remélem minél hamarabb újra láthatok mindenkit karddal és pajzzsal a kézben!

Üdv,
Ujvári Ádám   

Résztvevő csapatok:

Bandérium Hungarorum
Ferreus Lupus SE
Hollószárny Lovagrend – Szeged
Hunyadi János Szabad Lovagjai
Hunyadiak örökében T.H.E
Societas Draconistrarum
Zolnok Lovagrend

A verseny oldala:

Videók hamarosan!

A sérülteknek minél gyorsabb gyógyulást kívánok, remélem minél hamarabb újra láthatok mindenkit kardal és pajzzsal a kézben!

A csapatokban szépen megvolt az egyensúly, egyikben sem volt túl sok veterán, vagy éppen túl sok kezdő harcos.  

A legsikeresebb kezdő egy bucklerrel, a harmadik helyezett egy vasaltszélű ütőpajzzsal, a második egy címerpajzzsal míg az első egy kardal lett gazdagabb. 

Hiszem, hogy nem csak a nyeremények, de a társaság, a rengeteg megszerezhető tapasztalat is ösztönzi a harcosokat hogy, minél több versenyen vegyenek részt. Ez a hétvége is televolt tanulságos meccsekkel amik minden versenyzőnek csak az előnyére válhatnak! ( Ezekről egy másik poszt alatt írni is fogok) 

Lezárásként még szeretném kiemelni a bírói munkát. A pontozásért Józsa Tibor, Billege Dániel, Erdős Sándor és Szolnoki István felelt a főbírói szerepet pedig Oroszi Bálint látta el testi épségét nem kímélve 8). Mind az öten nagyon profin és gördülékenyen vezették végig a versenyt bármiféle váltás, vagy külső segítség nélkül. Pedig több min 30 mérkőzésről beszélünk! Szép volt fiúk!

Mivel öt harcossal neveztünk a versenyre emiatt elkerülhetetlen volt, hogy már az elején összekerüljenek a csapattársaim de szerencsére így is négyen is bejutottak a következő körbe.