2016. augusztus 8., hétfő

I. Diósgyőri Buhurt Torna



I. Diósgyőri Buhurt Torna

Rövid összefoglaló a július utolsó hétvégéjén lezajlott tornáról:

A verseny alapvetően egy nemzetközi tornának indult, de sajnos több nehézségbe is ütköztünk szervezés közben, így végül egy nagyobb hazai verseny lett belőle egy kisebb szlovák csapat részvételével.






A szombati nap:

2 éve nem tartottunk ehhez hasonló stílusban versenyt. A szokásos semi-profight ( birkózáson kívül minden engedett) helyett klasszikus Pajzs+kard versenyszámban indult 12 darab harcos.


Három négyfős csoportot sorsoltunk össze, minden csoportból a két legeredményesebb versenyző jutott tovább. Ezután egyenes kieséses meccsek következtek majd egy hármas körbeverés.

Egy meccs 2x1 perces menetekből állt egy perc szünettel.

A bírók csak a kardal bevitt találatokat számolták, ütni, rúgni, birkózni tilos volt.
Erre a rendszerre azért volt szükség, mert sok „friss-hús”volt a mezőnyben és nem akartuk, hogy sérülések legyenek.

Vasárnap:

3v3 csoportos meccsek voltak szintén 4 darab csapattal majd levezetésnek pár semi-profight.

A nap és a meleg volt talán a legerősebb ellenfelünk.

Szerencsére ezt a napot is megúsztuk sérülés nélkül, egyedül egy ember kapott kisebb hőgutát de szerencsére ő is gyorsan felépült.

A helyszín:

A versenyt a teljesen új Lovagi tornák terén tarthattuk, ami méretében, felszereltségében még a BotN arénát is lepipálta.

Döbbenetesen nagy terület, hatalmas lelátókkal, kiépített öltözővel, konyhával és hangosítással.  A talaj vívásra tökéletes. A kellemetlen, bokáig érő homok helyett ami mindenbe beeszi magát geotextillel kevert talaj volt. Nem csúszott, nem porzott, nem tapadt rá a tabardra.  

Harcosoknak és nézőknek is remek a hely.

A tér mögött gyönyörű zöld táj, szemben pedig a VÁR! Rettentően hangulatos!
A helyi szervezőktől minden segítséget megkaptunk, rendkívül együttműködőek voltak és segítő készek.  

Konklúzió:

1. Nem szabad a BN végét megvárni, már év közben el kell kezdeni a szervezést.

2. Mivel még mindig kicsit a magyar buhurt közösség( hiába nőttünk nagyot az évek során) a sima csoportos versenyszámokra épülő torna még mindig nem opció. Pont emiatt minden harcosnak képeznie kellene magát ebbe az irányba is. Nem azt várom el senkitől, hogy első osztályú vívó legyen, de ha kell, igenis eltudjon muzsikálni egy ilyen versenyen is.

3. Minden lehetőséget meg kell ragadni, mikor kültéren tudunk verekedni.  A melegre semmi más nem készít fel ennél jobban.

Végszóként szeretném megköszönni a meghívást a diósgyőri csapatnak és a részvételt minden harcosnak! 

További képek: 





Ujvári Ádám